ZENEKAR l KONCERTEK l TAGOK l MEDIA l KAPCSOLAT l KÉPEK



A következő évben (1999) ünnepelte a zenekar a tizedik szülinapját. Ennek örömére egy hatalmas bulit szerveztek a Pecsában. A koncertern a stárvendégek közt volt Tobola Csaba, és Abaházi "Cerka" Zoltán is.

Ezután viszont elváltak a tagok útjai. Tehát 1999-ben feloszlott a Sing-Sing, és tagjai mind mással kezdtek foglalkozni. Anti nyugisan élt a családjával és mellette tanítványokat fogadott valamint itt-ott besegített néhány zenekarnak. Csabi a Danubius rádiónál kötött ki, míg testvére Cerke a hitgyülekezethez csatlakozott. Hangya és Marci pedig maradtak zenei pályán és több együttesben is tevékenykedtek (Hangya: Zorall, Zero-G stb. Marci: Kiss forever, Hard stb.).

Az együttes sokáig nem hallatott magáról de idén 2005-ben megjelent elő DVD-jük 10 év a Sing-Sing-ben címmel, ami a banda össze klipjét tartalmazza valamint koncertfelvételeket és interjúkat. Ezek tükrében még arra is esély van, hogy a fiúk összeállnak még egy koncertre is, amit én nagyon remélek. A többit meg majd a jövő eldönti…